Az EUB C-932/19. sz. alatti ítélet jogi hatásai

A C-932/19. sz. alatti ügyben hozott ítélet egy sor olyan jogvitát lezárt, melyben már-már megalázóan értelmetlen kinyilatkoztatások hangoztak el a professzionális hitelezőket képviselő professzionális ügyvédek részéről. Mivel senkinek nem lehet célja egy jogon kívüli állapot fenntartása, és az ügyvédeket hivatásbéli esküjükön kívül maga az ügyvédi törvény is köti

 

Üttv. 39. § (3) A jogi képviselet ellátása során az ügyvéd az ügyfél érdekeinek elsődlegessége alapján jár el.

(4) A jogi képviselet ellátása során az ügyvéd köteles megtagadni az ügyfél utasításának végrehajtását, ha az jogszabályba ütközik vagy jogszabály megkerülésére irányul.

 

  1. §(2) Az ügyvéd a jogi tanácsadás során az Alaptörvény, a jogszabályok, az Európai Unió kötelező erővel bíró jogi aktusai alapján alakítja ki a véleményét, illetve fogalmazza meg a javaslatait.

 

Nem kétséges, hogy az az ügyvéd – és ez reám is abszolút igaz – aki nem az EU joga alapján fejti ki tevékenységét az adott jogvitában, megsérti az ügyvédi törvény rendelkezéseit.

 

Ez azért bír jelentőséggel, mert vitán felül álló kötelezettsége a bíróságoknak, bíróknak a közösségi jog alkalmazása, primátusának tiszteletben tartása.

 

Ha tehát a fogyasztói jogvitákban elvben csak olyan jogászok vesznek részt képviselőként, vagy ügydöntőként, akik képzettek, szakvizsgával rendelkeznek, és bírják a jogot, azaz korrekt tudással bírnak a közösségi jog tartalmát illetően, akkor elvben lehetetlenség az, hogy rendszerszinten jelenjék meg a közösségi jog tagadása és a fogyasztók jogfosztása.

 

Az EUB ítéletei akkor is anyagi jogi hatállyal kötik a perbíróságokat és a jogalkalmazókat, ha egyébként azok bármilyen okból is, de nem ismerik eme normaanyagot. Az Európai Bizottság pont ezért adott segítséget Közleményével a jogalkalmazóknak, melyben összefoglalták a releváns joganyagot és logikai szálak összefüggésével tették megérthetővé az egyes EUB ítéletekben foglaltakat. Ugyanis e döntések szövegét mindenfajta átértelmezés, szövegmásítás nélkül kell alkalmazni.

 

Az EUB azonban fenntartja a lehetőségét – logikusan – hogy a quasi precedens jogi normafejlesztés körében nyitva maradjanak értelmezési kérdések, ugyanis a jogtudomány természetes velejárója, hogy egy értelmezési probléma lezárása jelenthet egy további logikai szálon olyan új logikai bonyodalmat, melyet tisztázni kell. Erre szolgál azon kötelezettsége a tagállami bíróságoknak, hogy abban az esetben, amikor már nincsen további jogorvoslatnak helye, az EU jog értelmezése kapcsán előzetes döntéshozatali eljárásokat kezdeményezzenek. Ez érintheti a Kúriát, az egyes ítélőtáblákat, avagy a törvényszékeket is, attól függően, hol zárul le jogerősen egy per úgy, hogy sem rendes, sem rendkívüli jogorvoslat már nincsen.

 

A való életben a magyar bíróságok e kötelezettségüket nem teljesítették, hiszen a közösségi jog tartalma elő helyezték a Kúria jogegységi határozatait, és végső soron a Kúria égisze alatti, nem hivatalos, meg nem ismerhető szervezetű, tagságú, döntési mechanizmusú Konzultációs Testület – néha tudatosan contra legem, közösségi jogot tagadó véleményeit is. A magyar Kúria, mint legfőbb bírói fórum nem hagyta a deviza alapúnak nevezett szerződésekben kialakuló jogvitákban az alsóbb fokú bíróságok által meghozott döntések alapján az ítélkezési gyakorlat normális, logikus kialakulását, hanem gyakorlatilag előre közölték az elvárt döntések tartalmát, mely – természetesen – nem egy konkrét peres fél pernyertességét jelenti, hanem kizárták a bírói meggyőződést, a vizsgálatot, és magát a fair eljárást.

 

A C-932/19. sz. alatti ítélet, és az abban hivatkozott döntések, illetve a hivatkozásokban továbbhivatkozott egyéb döntésekben foglaltak szerves egységet képeznek. Ezen döntések egésze a közösségi jogot meghatározza. Mit kell immáron olyan jogi ténynek tekinteni, mely felett vitát nyitni nem lehet?

 

  1. A vételi- és eladási árfolyamok tisztességtelenek, melyből az következik, hogy e feltételek a szerződésből kiesnek. A maradék tartalom kapcsán kötelessége a perbíróságnak (közjegyzőnek, vh bíróságnak) megvizsgálnia, teljesíthető-e a szerződés, vagy nem, így az egész szerződés megdől.

 

  1. A vételi- és eladási árfolyamok semmissége okán nincsen olyan kurzus (átváltási ár), mely felhasználásával a forint összegből számítható lenne a devizában kirótt pénztartozás, azaz a CHF, EUR, etc. Ezt úgy hívja az EUB, hogy az indexálási mechanizmus is kiesik, melyből eredően – értelemszerűen – nem beszélhetünk árfolyamkockázatról sem. Ugyanis devizában kirótt pénztartozás esetében a szolgáltatott forint összeg a felek kötelmének tárgya. Márpedig a forint értéke önmagához képest nem változik.

 

  1. Az EUB már korábban leszögezte, hogy tisztességtelen szerződéses feltételből semmilyen jog és kötelezettség nem keletkezik. Ergo, nem beszélhetünk lejárt pénztartozásról sem. A joghatás kiváltására nem alkalmas szerződéses feltétel olyan, mintha nem is lenne.

 

  1. A fogyasztói érdekvédelem körében érvelt úgy az EUB, hogy a tisztességtelenül eljáró professzionális hitelezővel szemben un. prevenciót kell alkalmazni, azaz meg kell előzni azt, hogy a jövőben még egyszer előforduljon hasonló jogsérelmem, így olyan jogi következményekkel szembesíteni a hitelezőt, mely kellő visszatartó erőt biztosít a számára.

 

  1. A fogyasztó érdekeit védelmező jog mellett ott van tehát a visszatartó el, melyek együttes alkalmazása jelenti azon korlátokat, melyen belül a nemzeti bíróságok dönthetnek az érvénytelen szerződés (feltétel) sorsáról.
  2. Az EUB C-932/19. sz. alatti döntés elfogadta azon érvemet, hogy a fogyasztó azon jogát nem lehet elvonni, hogy lemondjon a jogvédelemről – mely jelen esetben a DH törvények tartalmát illeti – ha úgy ítéli meg, mérlegelve az összes körülményt, számára egyszerűbb egyösszegben kifizetni azt a tartozás, mely nem a semmis szerződésből ered, hanem pusztán abból, hogy a bank által szolgáltatott összeg birtokába, tulajdonába került. Azon nem lehet vitázni, hogy az adós vagyonába keveredik a kölcsön összege, és azon sem lehet, hogy időleges állapotról beszélünk, hiszen az összeget vissza kell adni, az nem ajándék. Az EUB azonban – részben engem cáfolva – arra is kötelező erővel utalt, hogy a fogyasztó eme jogában gyakorlásakor egyéb szempontokat is meg kell vizsgálni, mely okszerűen érinti a hitelező szempontjait is. Csakhogy utóbbi esetében korlátok között mozog a perbíróság, és például azt sem veheti figyelembe, hogy a bank esetleg csődbe jut. Ez ugyanis nem lehet szempont.

 

  1. Az EUB tehát arra mutatott rá indirekt módon, a magyar bíróságok évtizedes joggyakorlata volt közösségi jog ellenes, hiszen hiába születtek sorra az EUB ítéletek, a DH törvényekkel felülírni próbált a magyar állam mindent. Az Alkotmánybíróság több határozatában mutatott rá, hogy a közösségi joggal ellenes tagállami jogot félre kell tenni. Ebből fakadóan, ha a fogyasztó nem igényli a DH törvények jogvédelmét, akkor azokat vele szemben nem lehet „ráerőltetett jogvédelemként” alkalmazni.

 

  1. Ha tehát valaki elzárkózik a jogvédelemtől, akkor megilleti az a jog – és e jog semmilyen körülmények között nem korlátozható – hogy azon helyzetet tekintse kiindulópontnak, mely a szerződés azon tartalmi állapotát érinti, mely a tisztességtelen feltétel kiesése után olvasandó. Ha az adós és a hitelező is azt mondja, neki ez megfelel, akár tovább is teljesíthető a szerződés. (Én ebben speciel nem hiszek a gyakorlatban.) Ha a felek nyilatkozatai után az látszik, hogy nem teljesíthető, akkor az ügylet megbukik. A bíróság azonban rendelkezni köteles azon összegről, mely az adós vagyonába keveredett. Ha a banki szolgáltatás összege és a fogyasztó által naptári naponként teljesített összegeket összevetjük, akkor megállapíthatóvá válik, ki kinek, és mennyivel tartozik. Vagy a fogyasztót illeti még valamilyen pénzösszeg kifizetésének kötelezettsége, vagy a hitelező köteles visszaadni egy összeget a fogyasztónak. A bíróság ítélete (hatályossá nyilvánítás) határozza meg a fizetési kötelezettséget és annak határidejét. A bíróság köteles az EUB döntései alapján olyan határidőt szabni a fogyasztónak, hogy teljesítesse az ítéletben elírt kötelezettségét. Ez okkal nem lehet sok év, de lehetővé kell tenni, hogy az adóst töröljék a KHR listáról, megszüntessék az esetleges végrehajtást, töröljék az ingatlan-nyilvántartásból a zálogjogot, etc. Ugyanis ebben az esetben képes a fogyasztó, mondjuk, eladni az ingatlant, vagy újabb kölcsönnel refinanszírozni. Ebben az esetben szó sem lehet arról, hogy a bíróság jogerős ítéletét bárki kétségbe vonja, vagy felülírja bármilyen törvényi rendelkezéssel, mert az azonnal közösségi jogba ütközne, valójában a negatív hatása ugyanaz lenne, mint a DH törvényeknek.

 

  1. Logikailag nem kizárt, hogy valaki valamilyen okból azt a jognyilatkozatot tegye, elfogadja a DH törvények jogvédelmét. A mai bírósági gyakorlatban ez úgy néz ki, bizonyos körökben népszerűvé vált egy olyan érvelés, mely szerint a fogyasztó élvezni kívánja a DH törvények jogvédelmét. Pont erre figyelemmel arra hivatkozik, ha a tisztességtelenül felszámított összeget „jóváírják” számára (ez megtörtént a DH-törvényes felülvizsgált elszámoláskor), akkor a felmondáskor létező tartozás olyan kevés, vagy nincs is, hogy tartozás hiányában nem történt szerződésszegés, így a felmondás hatálytalan vele szemben. A szemfüles ügyvédek ezt kihasználva nagy sikereket értek el, és az internet hangos is volt ettől. Csakhogy a bank bármikor újra felmondhatja a szerződést, ha az adós nem teljesít. Márpedig a logikus kérdés ilyenkor nem más: mivel érvelhetne az adós a teljesítés megtagadása mellett? Azzal, hogy nem kér a DH törvények jogvédelméből? Na, azzal talán mégsem, hiszen egyszer már pont erre hivatkozással nyert pert. Ha a fogyasztó „magára húzza” a DH törvényeket, akkor a forintosítás egy adekvát megoldás számára, így késedelme esetén a szerződés felmondható, végrehajtás indítható. Kérdés ekkor az: az állam mégis milyen alapon akar beavatkozni a fogyasztó mellett, ha egyébként annak kinyilvánított akarata pont ellenkező előjelű.

 

  1. Mivel az interneten kisebb háború dúl jelenleg a C-932/19. sz. alatti ítélet kapcsán, elvi éllel kívánom leszögezni, hogy a bíróságok feladata a jogviták elbírálása. Teljesen jogos aggály az, hogy amennyiben eleddig nem alkalmazták a közösségi jogot, majd pont most miért fogják. Jogos a felvetés, a választ én nem tudhatom. De azt kijelenthetem, hogy a praxisomba tartozó ügyek döntő részében anyagi jogi előkérdésnek tekintették az EUB előtti eljárást, és a most megszerzett válasz alapján bizony elbírálható az ügyfelem által előterjesztett jog. Sajnálatos módon azt tapasztaltam, rendkívül kevés kolléga követett utamon, és bizony az volt inkább jellemző, habár a fogyasztó nem is hivatkozott a jogvédelem visszautasítására, mégis sok bíró hivatalból vette figyelembe ezt a lehetőséget. Ezen bíróknak igaza van, hiszen számos EUB döntés jelentette ki: még a jogi képviselővel eljáró fél számára is köteles a perbíróság azon szempontokat elővezetnie, mely alapján a fogyasztó megalapozott döntést hozhat, elfogadja a DH jogvédelmet, vagy sem.

 

  1. Fentiek alapján számomra nem kétséges, hogy a folyamatban lévő perekben feloldhatók megnyugtató módon a jogviták, ám a bírói karnak illő lenne visszatérnie jogállami keretek közé. Ha pedig egy bíró nem hajlandó alkalmazni a közösségi jogot, szomorú szívvel, de meg kell válni tőle. Ez egyébként vonatkozik az ügyvédi hivatásrend képviselőire, az ügyészekre és a közjegyzőkre is.

 

  1. A közeljövőben nem kizárt, hogy tömeges keresetindításokkal lehet számolni. Ez a bíróságokat túlterheli, mint 2013-ban, így a bírói tiltakozás nyomására csak kell valamit kezdeni majd a perekkel. Nem tartom lehetetlennek, hogy a jogalkotó felállít egy olyan törvényi, megdönthető vélelmet, hogy minden fogyasztó visszautasítja a DH törvények jogvédelmét, így velük szemben nem hatályosulhat a forintosítás. Ha azonban a fogyasztó kifejezetten akarja azt, akkor szólnia kell. Ha a vélelem a fogyasztó pártján áll, akkor a bankokat lehetséges arra kötelezni, tekintsék úgy a fogyasztókat, akik tartozása a szolgáltatott forint összegből indul ki, és ahhoz kell mérniük az ügyleti kamat melletti teljesítéseket. Ebből az jön ki, valójában a fogyasztó késedelembe se eshetett, avagy tartozása messze nem az, melyet a hitelező a forintosítással számított. Egy ilyen törvényi rendelkezés mellett pro és kontra lehet érvelni, de egy biztos: a bankoknak ez messze nem fog tetszeni, hiszen az állam őket mentesítette a tisztességtelen eljárások következményei alól, nem érte őket prevenció, szankció, gyakorlatilag semmi, melyet az EU jog elvár. Csakhogy ez nem szempont – ahogyan arra az EUB rámutatott.

 

  1. De mi van az engedményezésekkel? Ha az a kiindulópont, hogy minden olyan fogyasztói szerződés semmis, mely tartalmazza a vételi- és eladási árfolyamokat, és a fogyasztó visszautasítja a DH törvények jogvédelmét, akkor főszabályként marad egy teljesen érvénytelen szerződés, melyet nem lehet teljesíteni, így nincsen pénzkövetelés, pénztartozás. Ebben az esetben nem lehetséges engedményezni a nem létező pénzkövetelést. Azonnal kiderül, hogy sok ezer, tízezer, százezer engedményezés köddé válik. Gondoljunk csak az OTP Faktoring esetkörére. A „mérgezett termék” visszakerül az eredeti hitelezőhöz, akinek azt kezelnie kell. Ugyanis az érvénytelenség jogkövetkezménye csak és kizárólag az eredeti hitelező és adós között orvosolható. Az engedményes kívül esik e körön, ugyanis a szerződés alanyaiban nem jelent változást az engedményezés. És mi a helyzet mondjuk az AXA szerződésállomány-átruházásával. Az én álláspontom az, hogy ha egy semmis fogyasztói szerződésből semmi nem következik, olyan, mintha nem is létezne, az nem lehet tárgya egy állomány-átruházásnak, hiszen egy ilyen szerződés alanyában bekövetkező változás azt eredményezi, a tisztességtelenül eljáró hitelező mentesül minden felelősség alól, kibújik a prevenció és szankció hatása alól. Márpedig a fogyasztóvédelem eme célkitűzése megkerülhetetlen. Ergo, én perben tartom az AXA Bankot, és egyelőre senki nem is tud ellenem érvelni. Habár az igaz, hogy az AXA és az OTP jogi képviselő egy és ugyanaz, így a valójában érdekellentétben álló két szervezet nevében egy és ugyanazon ügyvéd tesz jognyilatkozatot. E körben bőven lenne lehetőség jogalkotói szabályozásra – természetesen kizárólag a közösségi jog tiszteletben tartása mellett.

 

  1. Mi a helyzet a végrehajtásokkal? Ha valaki visszautasítja a jogvédelmet, és megdőlt a szerződés, akkor szóba se kerülhet se vh elrendelése, se vh jogutódlás megállapítása, se vh lefolytatása, befejezése. Ha egy perben ezt időben meg lehet állítani a végrehajtás felfüggesztésével, akkor a fogyasztót megillető jogvédelem alapján a vh kérő viseli a teljes vh költséget. Ha a végrehajtónál van a behajtott pénz, akkor azt visszaadja az adósnak, ha az eredeti hitelezőhöz, akkor ott beszámításra kerül, ha pedig a vh kérő már valami engedményes, akkor az visszaadja az adósnak. Akkor van óriási baj, ha a végrehajtás során valami olyan dolog kerül kalapács alá (árverésre), mely értéken alul megy el. Ebben az esetben a magyar állam felel kártérítéssel, hiszen amennyiben a bíróságok nem alkalmazzák a közösségi jogot, és ebből kár éri a fogyasztót, úgy nem a bírót terheli felelősség, vagy bírósági jogalkalmazási körben a bíróságot, hanem egyenest az államot. Vegyünk egy példát: bevásárolja magát a magyar állam egy olyan kereskedelmi bankba, mely a fogyasztók tömegével szemben kezdeményez végrehajtást. Ugyanaz az állam nem kívánja meg bíróságaitól a közösségi jog alkalmazását, inkább örül annak, hogy a bíróságok megfosztják a fogyasztókat. Ez minimum jogállamisági defekt, mely megér egy kötelezettségszegési eljárást. Ha valaki nem utasítja vissza a DH jogvédelmet és forintosították, akkor késedelembe esése esetén a vele szemben folytatott végrehajtás nem igazán tekinthető jogsértőnek. Most nem is igazán jut eszembe valamilyen kivétel. Ebből kifolyólag én nem tartom lehetségesnek azt, hogy az állam olyan esetekben ígérjen, teljesítsen kifizetést a fogyasztók felé, amikor nem történt kártérítést megalapozó jogsértés. Ráadásul a kár összegét a fogyasztó köteles bizonyítani. A kártalanítás fogalma pedig nem is tartozik ide. Mivel számos ügyvéd kolléga rosszul használja e fogalmakat, illőnek tartottam helyretenni azokat. Pusztán a szakmai alázat miatt.

 

  1. Nem kérdéses, hogy amennyiben az állam jogszabállyal kényszeríti bele a bankokat a semmisség elfogadására, és kizárja a pereskedés lehetőségét e körben, akkor a hitelező és a fogyasztó egyezkedése miatt a végrehajtási eljárásokat azonnal meg kell szüntetni. Ugyanis alapelv, hogy semmis szerződésből nem ered olyan követelés, melyet állami kényszer útján kell behajtani. A közjegyzőknek tudniuk kellett a közösségi jog alapján, semmis szerződések alapján záradékolták a közokiratokat, így megindítván a végrehajtásokat. Mivel a C-932619. sz. alatti ítélet deklarálta a fogyasztó visszautasítási jogát, és a szerződés érvénytelenségének orvoslása körében bírósági vizsgálat tárgyává tette a releváns körülményeket, elvi éllel kizárt, hogy akármelyik közjegyző elrendelhette volna a végrehajtásokat. Mivel az e tárgykörben hozott közjegyzői döntések elleni jogorvoslatokat a törvényszékek elvi éllel utasították el, a magyar állam kártérítési felelőssége megáll, az alól kimentést senki nem talál. A közjegyző az ilyen ügyekben quasi bírósági jogkörben jár el, így nem a közjegyzőt terheli az anyagi felelősség még akkor sem, ha szép hasznot hozhatott az érintetteknek a közösségi jogot tagadó, sértő intézkedések tömeges megvalósítása.

 

Döbbenetes számomra, hogy a C-932/19. sz. alatti ítéletet alig valaki ismeri, mindenki a sajtó félretájékoztatásából von le következtetést. Az is megdöbbentő, hogy még így is komolyan gondolja sok bankot, engedményest képviselő ügyvéd, hogy a fogyasztónak nincsenek jogai. Az is érthetetlen számomra, miért kell a meglévő közösségi jogi keretek helyett valami más szabályozást csinálni, mely vagy felesleges, vagy közösségi jogot sért.

 

Amennyiben a jelenlegi jogalkotó, avagy ilyen helyzetbe kerülni igyekvő személyek, szervezetek elkötelezettek egy jogállamiság keretei között történő jogi rendezésnek, akkor változatlanul minden szándékot helyeslek és támogatok, azonban az elmúlt hét eseményei valóban arra utalnak, ezernyi szempontot kell megvizsgálni.

 

A magam részéről azt mondom, egy natúr jogi megoldás megtalálásához elegendő tapasztalatom van, ám a devizahitelezés tragédiája már nem jogi kérdés, hanem szociológiai, etc. E körben ezernyi olyan vetület van, melyet jómagam képtelen vagyok meglátni, értékelni. Így csak azt tudom mondani? Ha egy adós 10 fagurigát kapott kölcsön, azt is köteles visszaadni a dolog természetes hasznával. Nem 8-at, nem 12-őt. Az állam sem az adós, sem a hitelező helyett nem teljesíthet. Ez fogalmilag kizárt. A magánjogi viszonyokban az államnak nem szerepe az adakozás, és a betolakodás. Az állam szerepe a jogrend fenntartása, a jogok érvényesíthetőségének biztosítása. Ha erre az állam nem képes, akkor anarchia, káosz váltja fel a jog uralmát.

 

Az EU csatlakozással a magyar állam alávetette magát egy jogi rendszernek azzal, hogy az elsődleges a nemzeti joggal szemben. Nem szükséges kitalálni jobb szabályokat azoknál, amik vannak, mert annak semmilyen értelme nincsen, attól még az EU jogi aktusai, és az EUB döntései határozzák meg a követendő magatartásokat.

 

Remélem, hogy a közeljövőben a gyűlölködő emberek félreteszik bevett szokásaikat, és elgondolkodnak azon, miként válasszák el a lényegtelent a lényegestől, a jót a rossztól, a helyeset a helytelentől. A közösségi jog valahol roppant egyszerű: el kell olvasni. Akkor meg tessenek azt elolvasni és megtanulni.