Egy szörnyű tragédia margójára

Homonnay Gergő halála kapcsán futottam bele abba a jelenségbe, hogy nem csupán a mindennapi közemberek, de szakvizsgázott ügyvédek sincsenek azzal tisztában, kinek milyen joga van egy haláleset kapcsán megindult eljárásban. Arra azonban nem kívánok szót vesztegetni, ha valaki pontosan tud valamit, de hergeli a közvéleményt, vagy csak nevét adja egy dezinformáló íráshoz a közösségi médiában.

 

Az ügy jogi jelentőségét illetően szerencsésebb, ha elvonatkoztatunk az adott esettől, és úgy kezeljük az ügyet, mely valójában bárki számára megélhető lehet, hiszen bárki találkozhat személyesen furcsa halálesetekkel, amikor megindul egy eljárás, de nem mindegy, hogy milyen.

 

Olyan fogalmilag kizárt, hogy egy ember csak úgy meghal és annak nincsen jogi vetülete. Ha ágyban, párnák közt, 100 évesen, mosollyal az arcán távozik valaki szerettei körében a másvilágra, az egy „egyszerű” eset. Közigazgatási eljárás keretén belül dokumentálják az ügyet. Valójában ilyenkor egyszerűen az emberi test már nem működik, természetes halált hal az illető. (Mindenki olyan szép halálban reménykedik, amikor csak elalszik, mikor az élete már teljes volt.)

 

Számtalan esetben vetődik fel, hogy természetes halált hal valaki, de a halál, mint ok mögött ott áll egy okozatosság – milyen tények láncolatát lehet végig követni, mely az okozathoz vezet, azaz a halálhoz – és aggályok merülnek fel az okok, vagy az okozati lánc kapcsán. Az eredményt (halál) vajon tényleg az okok láncolata váltotta ki, vagy valami teljesen más. E körben a Dr. House c. sorozat ragyogóan mutatta be a gondolkodás mikéntjét, logikai szabályait. Ott kezdődik az egész, hogy boncolást kér a jogosult személy, vagy eleve hivatalból végzik el ezt a beavatkozást, hiszen pontosan nem tudni, mi a halál konkrét oka, és milyen tényekre utaló jeleket, adatokat lehet kinyerni a természettudományi módszerekkel. A boncolást végző szakemberek tudása – elvileg – nagyon magas szintű, és a bizonyosság igen magas fokán tudják leírni az oksági folyamatot. Persze, ez sokszor úgy jelenik meg: a keringés leállt. Hogyne, erre lehet visszavezetni minden okot, hiszen, ha nincsen keringés, akkor nincsen élet. Sokszor olvashatjuk a fogalmat: az élettel összeegyeztethetetlen egy folyamat. Ez nagyon szép, szakszerű megfogalmazás.

 

Egy tanult kollégám váltotta ki belőlem e posztot, így kénytelen vagyok idézni őt: a halál oka az, hogy megállt a szíve. Bravó! Nem akarok most sem viccelni, sem cinikus lenni, így e mellékszálat zárjuk is le.

 

A halált kiválthatja egy olyan oksági folyamat, melyet egyébként valaki, valami aktív beavatkozása eredeztet. Vagy lehet ez egy passzív jellegű eset is, a mulasztás. Az utóbbi lényege az, hogy az élet fenntartásához szükséges az okozati lánc megszakítása, azaz mondjuk be kell vennie azon gyógyszereket, melyek nélkül nem tud élni. Ha nincsen gyógyszer, akkor az okozatosság lefut, az eredmény bekövetkezik. Ebben az esetben van egy személy, akit terhel a magatartás megvalósítása. Vagy a beteget saját magát, mert felírták neki a gyógyszert, de nem veszi be, így meghal, ami jogilag valójában közömbös, de lehet a magatartásra kötelezett egy másik személy, akinek mondjuk hivatásbéli kötelezettsége a magatartás tanúsítása, és ha nem így jár el, akkor mulaszt, ami jogi felelősséget vet fel. De ezzel se foglalkozzunk most, mert reggelig nem jövünk ki belőle. No pláne az eutanázia kérdése még izgalmasabb jogi kérdéskör.

 

Lehet a beteg öngyilkos, hiszen pontosan tudja, hogy saját cselekménye, mulasztása a halált váltja ki, de sokszor az adott személy nem tudja, nem ismeri fel a folyamatot. Mondjuk, legyen ez egy gyógyszer/kábítószer túladagolás. Esze ágában sincsen meghalni, sót, pont nagyon is élni akar, de a tudatát akarja befolyásolni, örömöt akar szerezni vagy tompítani a fájdalmat. Nagyon nehéz adott esetben elhatárolni, hogy öngyilkosság, vagy baleset következett be, de az ügyek jelentős részében a magatartások azért önmagáért beszélnek. A látszólagos eredmény, körülmény azonban nem teszi kizárttá, hogy a hatóságok kizárják ezt, vagy azt.

 

Vannak olyan esetek, amikor halálosan egyszerű a dolog megítélése, hiszen, ha a sértettet (meghalt személy) megkötözik, és „beleöntenek” egy rakás drogot, akkor az idegenkezűség kiveri a szemet. És van tengernyi olyan esetkör, amikor nagyon nem lehet tudni, mi is történt.

 

Alapesetben a halált közigazgatási ügyben kezelik, hiszen nem merül fel semmilyen olyan magatartás gyanúja, mely jogi felelősségre vonást kell kiváltson. Abban a szent minutumban, amikor ilyen tények felmerülnek, átvált az eljárás a közigazgatási jellegből egy büntetőeljárásba. Hiszen egy ilyen eljárás körében kell és lehet megvizsgálni az ügyet. Ugyanis egy ilyen eljárás törvényileg szabályozott, megfelelő jogi garanciákkal, eljárásjogi pozíciókkal, jogokkal és kötelezettségekkel.

 

Ha egy olyan vezető, aki az elrendelt nyomozást szakmailag meghatározza, úgy dönt, hogy szaktudása messze nem elegendő az adott tény megítéléséhez, akkor szakértőt vonnak be az ügybe, hiszen az a szakember rendelkezik azon kompetenciával, aki véleményt nyilvánít az ügyben. Adott esetben sok szakterületre nézve több szakértőt vonnak be, avagy ugyanazon szakkérdésre is több szakértő nyilvánít véleményt. Egészen addig kell forszírozni a kérdést, míg a vélemények összevetéséből nem lehet olyan következtetésre jutni, mely kizár minden más lehetőséget. A valószínűség legmagasabb foka a bizonyosság – mondja a büntetőjogi alaptézis, mely valójában egy egyszerű logikai szabály.

 

Amikor valaki olyan fogalmakat használ, hogy boncolás, meg toxikológiai vizsgálat, akkor a felületet kapargatja. Ha valakit nem boncolnak fel, akkor nem igazán lehet vizsgálatot végezni. A kézrátétellel történt vizsgálat egyes kereskedelmi TV csatornákon népszerű és rentábilis, nem a természettudományok kapcsán. A toxikológiai vizsgálat egy szempont az rengeteg közül.

 

A szakértő(k) véleménye egy bizonyítási eszköz. Az nem nyilvános, nem tartozik a közvéleményre, hacsak a hatóság a nyomozás szempontjából nem tartja fontosnak közzétenni az adatot. Ám a nyomozás során egy ilyen szakvéleményben foglalt megállapítás eléggé flexibilis lehet, hiszen azt majd a bíróság ítéli meg bizonyosság szempontjából. És a bíróság döntését bizony a vád és a védelem érvelése befolyásolja. Nélküle nem létezik fair, tisztességes eljárás. Amikor még azt sem lehet tudni, hogy ki lehet az elkövető, és milyen tettet kell értékelni, semmi racionális ok nem mutatkozik arra, hogy kidobálják a sajtóba a nyomozati adatokat.

 

No kérem, visszatérve az adott esetre. Az olasz sajtóban az látott napvilágot, hogy az olasz ügyészben az merült fel, a halál kapcsán felelősség terhelhet egy vagy több személyt, így a büntetőeljárásban olyan körülményeket is vizsgálni a kell, melyre eredetileg nem gondolt. Tegyük fel, hogy mi vagyunk azon ügyész, akinek most döntenie kell. Mire gondolhat, mire kell gondolnia?

 

Ott van egy ember a klubban, ami valamilyen fürdő, melyet magam még az internetről sem igazán ismertem ki. Egy ilyen fürdő működtetéséhez bizony kellő személyzet és felügyelet kell. Példának okáért, hazánkban a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X.18.) NM rendelet alkotta meg a szabályokat. A szakszerű és biztonságos követelmény kitér arra is, milyen szakmai személyzetet kell alkalmazni, pl. uszodamester, fürdőorvos, etc. Vagy ott van a 121/1996. (VII.24.) Korm. rendelet, ami egy magasabb szintű jogi norma. A hazai szakmai viták keresztjében pont az uszodamester áll, mely alkalmazása néha lehetetlenségnek tűnik, így ezt próbálják meg kiváltani biztonsági kamera alkalmazásával. Olyan esetet jogilag, szakmailag kizártnak tartok, hogy valaki egymagára maradjon egy fürdőben, felügyelet nélkül. Lehet rosszullét, baleset (elcsúszás, etc.), bármi, mely azonnali segítséget igényel. Ha terhel valakit ilyen kötelezettség és azt elmulasztja, akkor az bűncselekmény, pláne ha halálhoz vezetett a mulasztás. E jogi felelősség szempontjából teljesen mindegy, hogy a sértett mitől lett rosszul, ugyanis nincsen olyan jogi felmentés, hogy drogost ne kellene megmenteni. Egyébként a nagy keresztény hazánkban furcsa, hogy a bibliai parancsokat ne ismerné mindenki, és az irgalmas szamaritánus esete azért közismert. Azon már lehet értelmes vitát folytatni, mit jelent a „felebarát” kifejezés. (Hadd szúrjam ide, a társadalom közömbössége a covid védekezés kapcsán aggályos, és felháborító.)

 

A fentieket megpróbálom leegyszerűsíteni: ha beveszek egy marék altatót és beülök a szaunába, illetve rányomok egy üveg vodkát, nagy valószínűség szerint meghalok. Nem azonnal, hanem szépen lassan. Ám ott van a szakmai, jogi felelőssége az uszodamesternek, a fürdőt üzemeltetőnek, akinek „meg van mondva” figyeljen engem, és ha rosszul vagyok, azonnal lépjen közbe, ha ő maga nem tud kellő segítséget adni, hívja a mentőket, etc. Ha azért halok meg, mert a felelős személy nem szakította meg az okozati láncot (nem avatkozik közbe egy orvos), akkor az bűncselekmény. A felelős személy nem megöli ilyenkor a sértettet, hanem nem menti meg. A közvéleményben e két fogalom összemosódik.

 

Teljesen más kérdés, hogy a marék gyógyszert önszántamból vettem be, vagy sem, illetve az sem, hogy mondjuk egy pirulát akartam bevenni, de sokkal több sikerült (közömbös ennek az oka jelenleg). Ha felmerül a logikai szükségszerűség, hogy kellett egy másik személy, aki okozta azt, hogy olyan állapotbba kerültem, amilyenbe, vagy olyan helyre kerültem, ahová nem kellett volna, akkor azt ki kell vizsgálni. És a sort lehet folytatni végtelenségig.

 

A meghalt személynek (a bűncselekmény sértettje) vannak jogai, melyet értelemszerűen már nem tud gyakorolni. Erre már valaki más jogosult. De e jogok gyakorlása nem erjed odáig, hogy megismerje a nyomozás menetét, annak adatait. Egyfelől semmi köze nincsen hozzá, hiszen szakmai kérdés, másrészről sértheti is a nyomozás érdekeit. A sértett képviselője majd a nyomozati eljárás lezárásakor megismerheti az iratokat. De nem most.

 

Kiderül-e az igazság? Általában kiderül. Az, hogy mi okozta a halált, az is, hogy terhel-e valakit felelősség ennek kapcsán. Ám az, hogy kit terhel és milyen mértékben, az a bíróságra tartozó kérdés. Jogállamokban. Magyarország nem jogállam. Mert ugye emlékezünk a kolontári katasztrófára, amikor a miniszterelnök közölte, kit és milyen mértékben terhel a felelősség, amikor pedig a bíróság első fokon felmentő ítéletet hozott, kitört a kormányzati ideg. Már a gondolat is gyászos, hogy egy államban a kormányzat befolyásolni akarja, vagy tudja a bírságok ítélkezését. (Mondjuk, a devizás ügyekben pont ez a gyász lebeg állandóan.)

 

Nem tudom még csak feltételezni se, hogy az olasz csendőrség, ügyészség, bíróság ne jogállami keretek között tenné a dolgát. Azt sem tudom és nem is akarom feltételezni, hogy az olasz szakértők ne a legjobb tudásuk szerint formálnák meg véleményüket. Így az számomra roppant visszataszító, amikor valaki torzítani akarja a jogi tényeket – pláne, ha szakember is az illető – és előnyt kovácsolni a társadalom presszionálásával.

 

Amit fentebb leírtam, teljesen általános jogi fogalmak körébe tartozik. Azt sajnálom, a magyar oktatás nem képes és nem is kíván olyan alapokat megadni a társadalomnak, hogy tisztában legyenek az alapokkal. A társadalom elbutítása egy dologhoz vezet: magának a társadalom széteséséhez, mely nem képes funkcióit ellátni, és valóban haszonállatokká válik, akiket fejni, nyírni kell.