Az EUB C-453/10 Perenicova-ügy hatása a magyar bíróságok közjogi kötelezettségének teljesítésére
2010-et írunk. Ez az az év, amikor a magyar fogyasztókat már mellbe csapta a 2008-as válság összes hatása, melyet tetézett a magyar törtélem megannyi furcsa körülménye.
A deviza alapú kölcsönöket a magyar professzionális szolgáltatók 2006-2008 között akasztották tömegével a felkészületen és megtévesztett fogyasztók nyakába, mígnem 2009. februárjában elkezdett bezuhanni a szerződéskötések száma, de le kell szögezni, érdemi intézkedést senki nem tett a jogsértő helyzet felszámolása iránt.
Míg 2008-ban valaki 150.-HUF/CHF körüli értéken szerződött, addig ez az árfolyam 2009. év elején 200.-HUF/CHF fölé emelkedett, így sokkolta a döntő részben svájci frankban eladósodott lakosságot a forint romlása.
Amikor 2010-ben a magyar bíróságok még egyáltalán nem alkalmazták a 93/13 irányelvet, és kizárólag a nemzeti jogszabályok alapján próbálták értelmezni a deviza alapú hitelezés bonyodalmait, addig az Eperjesi Járásbíróság (Orresny sud Presov) már feltette azt a lényeges kérdést, melyet a magyar bírói kar még most, 15 évvel később sem képes megérteni, felfogni:
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv1 6. cikke (1) bekezdésének értelmében a fogyasztó védelmének hatálya olyan-e, amely a szerződésben alkalmazott tisztességtelen feltételek megléte esetén lehetővé teszi annak figyelembevételét, hogy a szerződés a maga egészében ne kösse a fogyasztót, amennyiben ez a fogyasztó számára kedvezőbb?
Azok a körülmények, amelyek a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv2 értelmében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek, olyanok-e, amelyek lehetővé teszik annak kimondását, hogy amennyiben a vállalkozó az éves, százalékban kifejezett hiteldíjat (APRC) a valósnál alacsonyabb mértékben állapítja meg a szerződésben, a vállalkozás e magatartása a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető? A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapítása esetén a 2005/29/EK irányelv elismeri-e azt, hogy e gyakorlat hatással van a hitelszerződés érvényességére, valamint a 4. cikk (1) bekezdése és a 6. cikk (1) bekezdése szerinti célok elérésére, amennyiben a szerződés semmissége a fogyasztóra nézve kedvezőbb?
Tehát, a szlovák bíróság két alapvetően fontos szabályozást kapcsolt össze: a fogyasztóvédelmet (93/13 irányelv) és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát (2005/29/EK)
Verica Trstenjak főtanácsnok 2011. november 29-én ismertette indítványát, melyben az alábbiakat emelte ki:
3. A jelen ügy alkalmat nyújt a Bíróság számára, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát továbbfejlessze, és ennek során különösen azt tisztázza, hogy tisztességtelen feltételek jelenléte esetén hogyan ültethető át az ilyen feltételek kötelező erejének az uniós jogalkotó által elrendelt hiánya olyan módon, hogy a jogbiztonság és a fogyasztóvédelem követelményét megfelelően figyelembe tudják venni. Ebben az összefüggésben vizsgálni kell, hogy e tekintetben jelentőséggel bír‑e a fogyasztó esetleges ahhoz fűződő érdeke, hogy ne legyen kötve valamely szerződéshez, vagy a jogviszonyok fennállása és a szerződési szabadság érdekében a fogyasztótól sokkal inkább elvárható valamely részlegesen érvénytelen szerződés teljesítése. Egyúttal vizsgálni kell azt, hogy a két irányelv által a fogyasztók számára biztosított védelem milyen hatással van az alapügyhöz hasonló helyzetre, és hogy a 2005/29 irányelv értelmében vett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapításából lehet‑e esetleg következtetéseket levonni valamely szerződési feltétel tisztességtelenségének a 93/13 irányelv rendelkezései szerinti megítélése szempontjából.
44. A 93/13 irányelv által célul kitűzött védelem biztosítása érdekében a Bíróság többször megállapította, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki.(9) A Bíróság ezen elvek fényében állapította meg, hogy a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződéses feltétel tisztességtelen jellegét.(10) A bíróság azon lehetősége, hogy hivatalból vizsgálja a feltételek tisztességtelen voltát, a Bíróság álláspontja szerint „éppúgy megfelelő eszköz a 93/13 irányelv 6. cikkében foglalt eredmény elérésére, vagyis annak megakadályozására, hogy az egyéni fogyasztót a tisztességtelen feltételek kössék, mint annak elősegítésére, hogy az irányelv 7. cikkében szereplő cél elérhetővé váljon, mivel az említett vizsgálat esetleges visszatartó erejének köszönhetően megszűnhet a tisztességtelen feltételek alkalmazása a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésekben”(11). Ezen, a bíróság számára elismert lehetőség ezenkívül szükségesnek minősült a fogyasztó hatékony védelmének biztosításához, különös tekintettel azon nem elhanyagolható kockázatra, amely abból ered, hogy nem ismeri jogait, vagy nehézségekkel találja magát szemben ezek érvényesítése során.(12)
(A lábjegyzet 9. pontja a C-240/98 – C-244/98 Oceano Grupo ügyre utal és az ott kifejtett gyakorlatra, míg a 10. pont a C-40/08. Sturcom Telecommunicaciones-ügyre)
52. Mindazonáltal a szerződés fennmaradásának jogkövetkezménye – ahogy az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének második félmondatában szereplő feltételes mondatból („ha”) egyértelműen megállapítható – nem kivétel nélkül érvényesül. A szerződésnek akkor kell mindkét félre nézve továbbra is érvényesnek lennie a tisztességtelen feltétel kihagyásával, ha ez egyáltalán lehetséges. Ez a contrario azt jelenti, hogy a szerződés nem jelent kötelezettséget olyan esetekben, amelyekben az a tisztességtelen feltétel kihagyásával nem teljesíthető.
53. Ez a megállapítás azt a további kérdést eredményezi, hogy milyen kritériumok alapján kell megítélni azt, hogy valamely szerződés a tisztességtelen feltétel kihagyásával e rendelkezés szerint egyáltalán „teljesíthető‑e”. E kérdés tisztázása éppen arra a körülményre tekintettel bizonyul relevánsnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arról kér tájékoztatást, hogy milyen jelentőséggel bír a fogyasztónak a szerződés hiányzó kötőerejéhez fűződő tényleges, illetve feltételezett érdeke.
72. A tagállamok ezért a fogyasztók védelme érdekében az érvénytelenség következményeit is szabályozhatják a 93/13 irányelv 6. cikkében előírtaknál szigorúbban. A 8. cikkre alapított olyan szigorúbb nemzeti jogszabályok elfogadása, amelyek egy vagy több tisztességtelen feltétel megléte esetén valamely szerződés egészének érvénytelenségét írják elő, amennyiben ez a fogyasztó számára kedvezőbb(29), az uniós jogalkotó által biztosított felhatalmazás jogszerű gyakorlásának minősül magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében.
85. Mivel nem a 2005/29 irányelv, hanem a 93/13 irányelv írja elő bizonyos feltételek mellett az egyes szerződési feltételek érvénytelenségének jogkövetkezményét, az előbbi irányelvet végeredményben irrelevánsnak kell tekinteni az alapügyben fennálló probléma kezelése szempontjából. Az említett irányelv egyik rendelkezése sem vehető figyelembe a vita tárgyát képező szerződési feltétel érvénytelenné minősítésének jogalapjaként.(38) Úgy tűnik egyébként, hogy közvetett módon a kérdést előterjesztő bíróság is ebből a megállapításból indul ki, mivel a még vizsgálandó második részkérdésben azokról a jogi következményekről kér tájékoztatást, amelyekkel a 2005/29 irányelv szerinti tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattá minősítés esetlegesen járna a 93/13 irányelv 6. cikkének alkalmazására nézve. A 2005/29 irányelv 5. és azt követő cikkei, valamint a 93/13 irányelv 6. cikke közötti kölcsönhatásra vonatkozóan terjesztenek elő tehát kérdést, ami az utóbb említett irányelvi rendelkezés értelmezését is meg fogja követelni.
108. A fenti megfontolások alapján az első részkérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy annak a vállalkozónak a magatartása, aki a szerződésben a valósnál alacsonyabb mértékű APRC‑t állapít meg, teljesíti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatkénti minősítés kritériumait.
127. A fenti vizsgálatból az következik, hogy annak a vállalkozónak a magatartása, aki a szerződésben a valósnál alacsonyabb mértékű APRC‑t állapít meg, teljesíti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatkénti minősítésnek a 2005/29 irányelvben rögzített kritériumait.(67) Jóllehet ez az irányelv főszabály szerint nem érinti az egyes szerződések érvényességét(68), meg kell állapítani, hogy az tartalmazza az uniós jogalkotó bizonyos értékelését, amelyet a nemzeti bíróságnak valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megítélése során szintén figyelembe kellene vennie. Erre a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint köteles, főképp mivel ezt az értékelést többek között „hivatkozással […] az […] összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte” kell elvégezni. Az említett értékeléshez tartozik egy bizonyos kereskedelmi gyakorlat, például a fogyasztó értékelési képességére és döntési szabadságára a vállalkozó által gyakorolt nem megengedett befolyás helytelenítése is. Valamely tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fennállása valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére utaló támpontként vehető figyelembe, nem mentesíti azonban a nemzeti bíróságot azon kötelezettsége alól, hogy ezt az értékelést az egyedi eset összes körülménye alapján végezze el.(69)
Mivel folyamatban lévő pereimben szokásom a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára hivatkoznom, de azt a bíróságok érdemi vizsgálat nélkül lesöprik az asztalról, igen érdekes, mint mondott az EUB ítélete:
A Bíróság 2012. március 15-i Perenicova-ügyben hozott (C-453/10, ECLI:EU:C:2012:144) ítéleti kifejtette:
28 E hátrányos helyzetre tekintettel a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy a tisztességtelen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve”. Amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (lásd a fent hivatkozott Mostaza Claro‑ügyben hozott ítélet 36. pontját, a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 30. pontját és a C‑137/08. sz. VB Pénzügyi Lízing ügyben 2010. november 9‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑10847. o.] 47. pontját).
29 A szerződési feltételek tisztességtelen jellege megállapításának az érintett szerződés érvényességére gyakorolt hatását illetően hangsúlyozni kell, hogy a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdése végén megfogalmazottaknak megfelelően „ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket”.
30 Ilyen összefüggésben a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét megállapító nemzeti bíróságok feladata a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében egyrészt valamennyi, a nemzeti jog értelmében ebből eredő következményt meghatározni abból a célból, hogy a szóban forgó feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve (lásd a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 58. és 59. pontját, valamint a C‑76/10. sz. Pohotovost’ ügyben 2010. november 16‑án hozott végzés [EBHT 2010., I‑11557. o.] 62. pontját), és másrészt értékelni azt, hogy az érintett szerződés ezen tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető‑e (lásd a fent hivatkozott Pohotovost’ ügyben hozott végzés 61. pontját).
Mint közismert, a későbbi magyar törvényi vélelmek rendszere [DH1 tv. 3.§ (1) bekezdése és 4.§ (1) bekezdése] a magyar bíróságokat a legnehezebb feladattól mentesítette, nem kell külön vizsgálni a vélelmekben érintett tényállásokat, így KÖTELESEK az érvénytelenség jogkövetkezményeit meghatározni. Csakhogy ehhez meg kell azt ítélni, hogy a kieső feltételek nélkül a szerződés teljesíthető-e vagy sem.
31 Amint ugyanis a jelen ítélet 28. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, és ahogy azt a főtanácsnok indítványának 63. pontjában megjegyezte, az uniós jogalkotónak a 93/13 irányelvben követett célja a felek közötti egyensúly helyreállítása elvileg egy szerződés egésze érvényességének fenntartásával, nem pedig a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződés semmissé nyilvánítása.
32 Azon szempontokat illetően, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy egy szerződés valóban teljesíthető‑e a tisztességtelen feltételek kihagyásával is, meg kell állapítani, hogy mind a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege, mind pedig a gazdasági tevékenységek jogbiztonságára vonatkozó követelmények az objektív megközelítés mellett szólnak ezen rendelkezés értelmezése során oly módon, amint arra a főtanácsnok indítványának 66–68. pontjában hivatkozott, hogy a szerződő felek valamelyikének, a jelen esetben a fogyasztónak a helyzete nem tekinthető a szerződés jövője szabályozásában meghatározó szempontnak.
33 Következésképpen a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy annak értékelése során, hogy az egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés az említett feltételek kihagyásával is teljesíthető‑e, az eljáró bíróság kizárólag arra támaszkodhat, hogy az említett szerződés egészének semmissé nyilvánítása a fogyasztó számára esetleg kedvező.
34 Ennek megállapítását követően azonban meg kell jegyezni, hogy a 93/13 irányelv a tisztességtelen feltételekre vonatkozó nemzeti jogszabályoknak csak részleges és minimális harmonizációját végzi el, elismerve a tagállamok azon lehetőségét, hogy a fogyasztók számára az irányelvben előírtaknál magasabb szintű védelmet biztosítsanak. Így az említett irányelv 8. cikke kifejezetten előírja a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy „az […] irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak” (lásd a C‑484/04. sz. Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid ügyben 2010. június 3‑án hozott ítélet [EBHT 2010., I‑4785. o.] 28. és 29. pontját).
Csakhogy alacsonyabb szintű jogvédelem nem megengedhető, így majd azt kell minden perben megvizsgálni, hogy a DH1 tv. 3.§ (2) bekezdésében foglalt kógens norma behelyettesítése magasabb vagy alacsonyabb szintű jogvédelmet eredményez. Az MNB árfolyam behelyettesítése ugyanis jelen ítélet alkalmazása szempontjából is az érvénytelenség jogkövetkezményének valamilyen orvoslását célozza, nem pedig a felek szerződésének visszamenőleges hatályú módosítását, kizárva a fogyasztók szerződés akaratnyilvánításának lehetőségét, ugyanis ez még a magyar jog alapján is nonszensz lenne.
35 Következésképpen a 93/13 irányelvvel nem ellentétes az, ha valamely tagállam az uniós jog tiszteletben tartásával olyan nemzeti szabályozást ír elő, amely lehetővé teszi az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között kötött, egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződésnek a maga egészében történő semmissé nyilvánítását, amennyiben ez a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosítja.
Pont erre tekintettel javasoltam a magyar jogalkotónak a lex Marczingós javaslatomban azt, hogy a vélelmeket terjessze ki a teljes érvénytelenség deklarálására, hiszen a szerződéskötésektől számított csaknem két évtizedben egyetlen hitelező sem volt képes arra nyilatkozatot tenni, milyen tartalommal lehet teljesíteni a szerződés maradék tartalmát.
36 E megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak értékelése során, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között kötött, egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés az említett feltételek kihagyásával is teljesíthető‑e, az eljáró bíróság nem támaszkodhat kizárólag arra, hogy az érintett szerződés egészének semmissé nyilvánítása a felek valamelyike, a jelen esetben a fogyasztó számára esetleg kedvező. Az említett irányelvvel nem ellentétes azonban az, ha valamely tagállam az uniós jog tiszteletben tartásával előírja, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között kötött, egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés a maga egészében semmis, amennyiben ez a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosítja.
A tisztességtelen piaci magatartás kapcsán azt érdeken leginkább engem, lehetséges-e e normasértésre hivatkozni egy fogyasztói perben vagy sem, illetve milyen kötelezettség terheli a perbíróságokat:
40 Végül, amint az a 2005/29 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót az említett 6. cikk (1) bekezdésében felsorolt elemek közül egy vagy több tekintetében, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Az e rendelkezésben említett elemek között többek között szerepel az ár vagy az ár kiszámításának módja.
41 Márpedig az olyan – az alapeljárásban szereplőhöz hasonló – kereskedelmi gyakorlat, amely egy hitelszerződésben a valósnál alacsonyabb mértékű THM megjelöléséből áll, hamis információt jelent a hitel teljes költségét, és következésképpen a 2005/29 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett árat illetően. Mivel egy ilyen THM megjelölése ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti az átlagos fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg, a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy ezen hamis információt az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „megtévesztő” kereskedelmi gyakorlatnak kell‑e minősíteni.
42 E megállapításnak az említett szerződés tisztességtelen feltételeinek értékelésére gyakorolt hatását illetően, a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésére tekintettel meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés különösen tágan határozza meg azokat a szempontokat, amelyek lehetővé teszik egy ilyen értékelés lefolytatását, és kifejezetten magukban foglalják a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló „összes körülmény[t]”.
43 Ilyen körülmények között, ahogy azt a főtanácsnok indítványának 125. pontjában megjegyezte, valamely kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegének megállapítása többek között az egyik olyan elem, amelyre a hatáskörrel rendelkező bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely szerződés feltételeinek tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelését alapíthatja.
44 Ez az elem azonban nem olyan, mint amely automatikusan és önmagában megalapozza a vitatott feltételek tisztességtelen jellegét. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell ugyanis határoznia a 93/13 irányelv 3. és 4. cikkében megállapított általános szempontoknak valamely egyedi feltételre való alkalmazásáról, amely elemet az adott ügy összes sajátos körülménye alapján kell megvizsgálni(lásd ebben az értelemben a C‑237/02. sz. Freiburger Kommunalbauten ügyben 2004. április 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2004., I‑3403. o.] 19–22. pontját; a fent hivatkozott Pannon GSM ügyben hozott ítélet 37–43. pontját; a fent hivatkozott VB Pénzügyi Lízing ügyben hozott ítélet 42. és 43. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’ ügyben hozott végzés 56–60. pontját).
45 Az azon megállapításból levonandó következményeket illetően, amely szerint a THM téves megjelölése az érintett szerződés egésze érvényességének a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére tekintettel való értékelése szempontjából tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot jelent, elegendő megjegyezni, hogy a 2005/29 irányelv a 3. cikkének (2) bekezdése értelmében nem érinti a szerződések jogát, és különösen a szerződések érvényességére, létrejöttére és joghatásaira vonatkozó szabályokat.
46 Következésképpen valamely kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegének megállapítása nem gyakorol közvetlen hatást arra, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szempontjából érvényes‑e.
47 A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az olyan – az alapeljárásban szereplőhöz hasonló – kereskedelmi gyakorlatot, amely hitelszerződésben a valósnál alacsonyabb mértékű THM megjelöléséből áll, „megtévesztőnek” kell minősíteni a 2005/29 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében, amennyiben ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti az átlagos fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg. A nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy ez az eset áll‑e fenn az alapeljárásban. Az ilyen kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegének megállapítása többek között az egyik olyan elem, amelyre a hatáskörrel rendelkező bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a fogyasztó számára nyújtott kölcsön költségeire vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelését alapíthatja. Az ilyen megállapítás azonban nem gyakorol közvetlen hatást a megkötött szerződés érvényességének a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szempontjából történő értékelésére.
A kulcs tehát az, hogy nem a 2005/29 irányelv alapján válik a szerződés érvénytelenné, hanem a tisztességtelen hitelező megtévesztő magatartását a 93/13 irányelv alapján, az átláthatósági elvnek megfelelően kell értékelni, és amennyiben a bíróság vizsgálata alapján arra jut, hogy a fogyasztó nem tudott kellő információ alapján megalapozott döntést hozni, úgy a tájékoztatás hiányosságából vezethető le a semmisség, mely okszerűen csak teljes érvénytelenség lehet.
Fentiekből fakadóan a perbíróságok eljárási kötelezettsége egyrészről az officialitás elve alapján hivatalbóli, másfelől objektív szempontú:
- a perben a bíróság elé tárt összes körülmény objektív alapú mérlegelése alapján kell meghatározni, hogy a szerződés részben vagy egészben semmis, amennyiben elhagyjuk a tisztességtelennek minősített feltételeket,
- a bíróság a szerződésből kiesett feltételek érvénytelenségét nem orvosolhatja, amennyiben a szerződés csak részben érvénytelen,
- teljes érvénytelenség esetében orvosolni illik, ám az érvénytelenség jogkövetkezménye logikailag nem lehet az, hogy a tagállam jogot alkot és visszamenőleges hatállyal behelyettesíti a szerződő felek jognyilatkozata helyébe, hiszen az a szerződéskötési autonómia szabadságát sérti meg.
- A tisztességtelen hitelező megtévesztő magatartása – ami ugyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – ám a 93/13 irányelv alkalmazásával megítélendő, vizsgálandó, és az átláthatósági elv alapján kimondható a teljes semmisség.
- Az átláthatósági elv sérelme nem azonos az árfolyamkockázati tájékoztatás elégtelenségével.
Megállapítható, hogy ma, a magyar bíróságok egyetlen olyan jogerős ítéletet sem képesek felmutatni, ahol az indexálási mechanizmus tisztességtelensége miatt a bíróság megvizsgálta volna a szerződés részleges vs teljes semmisségét a C-453/10 Perecinova-ítélet alapján. Holott ezen alapult a C-26/13 Kásler-ügy, a C-932/19 Kraváczné-ügy és a C-630/23 AxFina-ügy is.
Milyen keresetet lehet akkor előterjeszteni, ha az officialitás elve alapján a bíróság objektív kötelezettsége az értékeli folyamat elvégzése? Másfelől hogyan lehet értékelni a kereset (petitum) alapján azt, hogy a magyar bírói gyakorlat megköveteli a fogyasztótól, hogy ő maga határozza meg azt, hogy részben vagy egészben semmis a szerződés?
Ha a bíróság az objektív szempontú vizsgálatot tette kötelezővé az ítélet 32. pontjában, akkor lépjünk vissza a főtanácsnoki indítványhoz egy kicsit:
- Ahogy az eljárásban részt vevő több fél helytállóan kifejtette, elméletileg szubjektív vagy objektív kritériumok alapján történő értékelés jön tekintetbe. Szubjektív kritériumok alapján történő értékelés esetén, amelynek során a fogyasztónak mint szerződő félnek a tényleges, illetve feltételezett érdeke releváns, a nemzeti bíróság feladata, hogy egyedileg vizsgálja, hogy a szerződés teljes érvénytelensége a fogyasztóra nézve kedvezőbb‑e. Elképzelhető azonban objektív kritériumok alapján történő értékelés is, melynek során releváns kritériumként például azt lehetne figyelembe venni, hogy a szerződés egyes feltételek érvénytelensége ellenére teljesíthető‑e.
- Főszabály szerint a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével meghatározza az elvégzendő jogi vizsgálat tárgyát. E tekintetben utalni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgya kizárólag a valamely szerződés esetleges fennmaradásának megítélésével kapcsolatos szubjektív kritériumok – nevezetesen valamely szerződés esetleges kedvező volta a fogyasztóra nézve – esetleges relevanciája. E tekintetben a Bíróság által elvégzendő vizsgálat elvileg e vonatkozásra szorítkozhatna, anélkül hogy mindenképpen szükséges lenne a vizsgálat tárgyának kiterjesztése és más kritériumok esetleges relevanciájának vizsgálata. Ezért először azt fogom vizsgálni, hogy a tagállamok a 93/13 irányelv alapján kötelesek‑e a nemzeti rendelkezéseikben előírni, hogy egy részlegesen érvénytelen szerződés esetleges fennmaradásának kérdése tekintetében figyelembe kell venni a fogyasztónak ugyanezen szerződés további kötőerejéhez fűződő tényleges, illetve feltételezett érdekét.
- Véleményem szerint erre a kérdésre egyértelműen nemleges választ kell adni. Nyomós érvek szólnak az olyan értelmezés ellen, miszerint azt a kérdést, hogy valamely szerződés a tisztességtelen feltétel kihagyásával a 6. cikk (1) bekezdésének második félmondata szerint teljesíthető‑e, szubjektív körülmények alapján kell megítélni.
- Az ilyen értelmezéssel szembeni érvként már a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege felhozható.
- Az irányelv ugyanis nem tartalmaz arra vonatkozó nyelvi utalást, hogy a szerződés egésze érvénytelen abban az esetben, ha ez a fogyasztóra nézve kedvezőbb. E rendelkezés megfogalmazásának módja sokkal inkább arra enged következtetni, hogy az irányelvet elfogadó jogalkotó arra törekedett, hogy a szerződés egészének érvénytelenségét csak korlátozott kivételes esetekre írja elő. Ez abból a tényből állapítható meg, hogy erre a jogkövetkezményre csak egy mellékmondatban utal, és azt csak világosan meghatározható esetekre korlátozza. Az irányelv e rendelkezése különböző nyelvi változatainak összehasonlítása azt az itt képviselt értelmezést támasztja alá, miszerint főszabály a szerződés fennmaradása, és ez nem függhet például valamely, a fogyasztóra nézve kedvezőbb helyzettől.
- Ezt az értelmezést erősíti meg a 93/13 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdése, amelyet e tekintetben még egyértelműbben fogalmaztak meg, mint magát a rendelkezést. Ebből kitűnik, hogy – az egyes tisztességtelen feltételek kötelező erejének a 6. cikk (1) bekezdésében előírt hiánya ellenére – „ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is kötelezi a feleket”. Ez a megfogalmazás a szóban forgó szerződés fennmaradásának objektív lehetőségére utal. Mindenesetre annak eldöntését, hogy a szerződés fennmaradhat‑e, nem engedik át kizárólag az egyik szerződő fél számára, hanem úgy tűnik, hogy e kérdés objektív, semleges megítélés alá tartozik. Az irányelvet elfogadó jogalkotó sehol sem rögzíti, hogy az a körülmény, hogy a szerződés kötelező erejének hiánya a fogyasztóra nézve kedvezőbb, releváns kritérium lenne. Amennyiben az irányelvet elfogadó jogalkotó jelentőséget tulajdonított volna e vonatkozásnak, felvett volna a rendelkezésbe egy szubjektív kritériumot, mint például azt, hogy a fogyasztótól elvárható, hogy továbbra is kötelezettséget jelentsen számára egy részlegesen érvénytelen szerződés. Ennek mellőzése a megfelelő rendelkezéssel szembeni tudatos döntésre utaló körülmény.
Ennél fogva ugyan a fogyasztó érvelhet a teljes vs részleges semmisség kapcsán, ám érvrendszere nem alapulhat azon, hogy melyik számára kedvezőbb. A teljes a szerződés, a C-520/21 és C-630/23 ítéletek alapján csak a kapott tőkét kell visszafizetnie a 7. cikk szerinti szankció, a visszatartó erő alkalmazása miatt, míg a részleges semmisség esetében nem zárható ki a kamat, költség, járulék, ergo a teljes semmisség „olcsóbb” megoldás a fogyasztó számára.
Mivel az értékelési folyamat elvégzése független a fogyasztó nyilatkozatától, így az nem lehet a kereseti kérelem, a petitum része. Ha tehát a fogyasztó nem tud nyilatkozni a kérdésről, akkor egy dologban lehet biztos: teljesen mindegy, hogy az indexálás kiesésével a szerződés részlegesen vagy teljes egészében semmis, a szerződést felmondani akkor sem lehetséges az indexálási mechanizmusból eredő követelés nemteljesítése miatt.
A fogyasztó így alappal kérheti annak megállapítását a bíróságtól, hogy a felmondás jogellenes, mert egyfelől semmis feltételen alapszik, másfelől nem is volt tartozása, mely felmondási okul szolgálhatott volna.
Ha a bíróság a C-453/10 Perenicova-ítélet alapján objektív szempontból meg akarja ítélni a teljes vs részleges semmisséget, úgy a felek azon nyilatkozatát kell kérni, hogy mire irányult eredeti szerződéses akaratuk. Megkötötték volna a szerződést indexálás nélkül? És itt beugrik majd automatikusan a szerződés okozatossága, mechanizmusa és az annak kapcsán felvetődő megtévesztő magatartás, melyet a perbíróság a 93/13 irányelv hatálya alatt köteles megvizsgálni.
~ ~ ~
Téves tehát az az érvelés, hogy a perbíróság a Polgári Perrendtartás alapján kötve lenne a kereseti kérelemhez a fenti körben. Mivel a szerződés részévé vált ászf-ek tisztességtelensége kapcsán törvényi vélelmek rendelkeznek, ez a kérdés a per korlátjai közül kiszorul, és a bíróság nem „melegítheti fel” e jogkérdést. Márpedig a bíróság a vélelmek hatályától nem oldhatja el magát, így hivatalból kell – erre irányuló kereseti kérelem hiányában is – megvizsgálni a szerződés részleges vs teljes érvénytelenségét, majd ennek eredményét köteles a kontradiktórius és fair eljáráshoz fűződő követelmények miatt megosztani a felekkel, hogy ennek figyelembevételével határozzák meg érvényesíteni kívánt jogaikat.
Ha bíróság arra a mérlegelési eredményre jut, hogy az egész szerződés megdől, természetesen a fogyasztót megilleti az a jog, hogy kérje az érvénytelenség orvoslását, mely csak az eredeti állapot helyreállítása lehet a C-630/23 ítélet alapján.
Ha csak részleges a semmisség, akkor bizony meg kell határozni, hogy milyen maradék tartalommal lehet teljesíteni a szerződést, és ha lehet, akkor bizony a felmondás jogellenes. Ennek következményeként a teljes végrehajtási eljárás jogellenes, és vissza kell rendezni az eredeti állapotot.
Mivel a DH törvények behelyettesítési rendszere nem az érvénytelenség jogkövetkezményének orvoslását jelenti, hanem a felek eredeti szerződéses akaratának, jognyilatkozatának kicserélését, az a C-6/22, C-630/23 ítéletek alapján irányelvet sértő, hiszen nem teszi lehetővé azon eredeti jogi és ténybeli állapot helyreállítását, melyben a fogyasztó akkor lenne, ha meg se kötötte volna a szerződést.
Tagyon, 2025. szeptember 21.