Alkalmassági vizsgálati
A C-705/21. sz. alatti ügy talán lezárt egy olyan korszakot, melyet a C-26/13. sz. alatti ügy nyitott meg. A Kásler-ügyben hozott ítélet szerint az EUB meghatározta, mely korlátok között lehet …
A C-705/21. sz. alatti ügy talán lezárt egy olyan korszakot, melyet a C-26/13. sz. alatti ügy nyitott meg. A Kásler-ügyben hozott ítélet szerint az EUB meghatározta, mely korlátok között lehet …
Miután az Európai Bizottság egyik fontos szakigazgatási szerve meghívott ülésére, folyamatosan készítem azon anyagokat, melyek objektíven mutatják be a kormányzat azon törekvését, hogy egészében számolják fel az uniós jog teljes …
Mint januárban közzétettem, hasznomra vált, hogy évekkel ezelőtt nem hanyagoltam el egy értekezés közzétételét, majd addig harcoltam, hogy két ügyem kikerült az EUB elő, ugyanis így a nevem nem teljesen …
Kedves Olvasóim! Az uniós jog helyes alkalmazása kapcsán hosszú évek óta próbálom ráirányítani a figyelmet az alkalmazandó anyagi jog tartalmára, mely kapcsán több száz oldal terjedelemben ismertetem az EUB …
Tisztelt Olvasóim! A facebook élő közvetítést elég sokan látták, de nem elegen. A bírói karra példának okáért rendesen ráférne egy rendes figyelem és érdeklődés, mert eléggé felháborító, hogy még …
A Bíróság 2022.02.16-i, Magyarország kontra Európai Unió Tanács (C-156/21., ECLI:EU:C:2022:97) ügyben hozott ítélete alapján elsőként azt kell megkeresni, amit dr. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter nem talált, hiába szorgoskodott, mivel …
Nem tagadom, a deviza alapú kölcsönök társadalmat megrengető problémái kapcsán én gerjesztem a szakmai vitát, ugyanis lassan másfél évtized nem volt elegendő ahhoz, hogy a politikai elit, vagy a jogásztársadalom …
Székesfehérvári Törvényszék Székesfehérvár Dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin elnök r é s z é r e Tisztelt Elnök Asszony! A fenti szám alatti ügyben L. és felesége felperesek képviseletében …
Talán kissé megkésve reagál a magyar társadalom arra a problémára, melyhez foghatót nem hord hátán a XXI. század. Ugyanis hiába a jogtudomány látszólag elvont szintjén csapódik le minden ok és …
Több ízben értekeztem a magyar jogállamiságot és jogbiztonságot érintő azon bírói magatartás kapcsán, mely különösen az un. deviza alapú szerződésekkel kapcsolatosa jogvitákban kétségbe vonta az EU jogának primátusát és évtizeden …
© Copyright: Dr. Marczingós Ügyvédi Iroda | 2020