TISZA Párt Európai Parlament képviselőinek megkeresése jogállamisági ügyben

Nem lehet kétségbe vonni, hogy a TISZA Párt megjelenése a hazai politikai piacon új reményeket ébreszt mindenkinek. E lehetőségeket kiaknázván kerestem meg Magyar Péter és Kollár Kinga képviselőket, akik közül utóbbi kiváló szakértője az uniós jognak.

Az „ellenzéknek” nevezett politikai pártok közül anno a Momentumot és a DK-t próbáltam megkérni, hogy az Európai Bizottság előtt igyekezzenek felgyorsítani a kötelezettségszegési eljárás megindítását, hiszen a magyar bírói gyakorlat erősen aggályosan fogadja el az uniós jog primátusát.

Az Európai Unió Bírósága sorra hozza meg ítéleteit, mely a magyar bírói gyakorlatot irányelvet sértő jellegűnek deklarálja az un. devizás fogyasztói szerződések megítélése kapcsán.

A magyar bírói, közjegyzői, ügyészi gyakorlat az állampolgárok millióit hozza reménytelen, kétségbe ejtő helyzetbe, és néhány ügyvéden, jogvédőn kívül a devizás sértettek nem számíthatnak a politikai szervezetek, pártok támogatására.

Mivel optimista módon közeledem a TISZA Párt jogállamisági kezdeményezéseihez, úgy vélem, nyitott ajtókat döngetek, amikor EP képviselőiket érdemi munkára kérem fel, hiszen alappal nem lehet olyat kijelenteni, hogy a magyar bíróságok gyakorlata az uniós jognak megfelelő lenne. Márpedig, ha ez nem így van, és a magyar állam egyáltalán nem kíván változtatni hozzáállásán, akkor bizony itt vagy csak a Bizottság, esetleg a piócás ember segíthet.

A magyar bírói kar panaszkodik és egzisztenciális helyzetének reménytelensége miatt az Európai Bizottsághoz fordultak többen. Én is ezt tettem, de pont azért, mert a magyar bírók nem alkalmazzák az uniós jogot. Nyilván itt nem konkrét bírókról beszélünk, hanem egy jelenségről. Szerintem eléggé furcsa az, ha egy olyan bíró sérelmezi alulfizetettségét, akinek Contra legem, önkényes ítélkezési gyakorlata jogállamisági problémákat okok.

Az én álmom az, hogy szülessenek az uniós jognak megfelelő ítéletek, állítsák helyre a bírói függetlenséget és pártatlanságot, és a jogállamiság az összes részletében teljesedjen ki, mert sem magánemberként, sem ügyvédként nem tudok olyan államban élni, ahol a közszolgáltatások gyakorlatilag megszűnnek, ellenben százmillió EUR összegeket kell kifizetni, mert a magyar államnak és politikai pártoknak nem érdekünk a jogállami működés.

EP képviselők megkeresése 2024_09_11

Marczingos-reply-HU-FX-loan-EUpilot

A Fogyasztói jogok sérelme_beavatkozás szükségessége part II PowerPoint HUN 2023_04_19

Magyar vonatkozású EUB ügyek elemzése

OBT válaszlevél 2024_03_19